Ennyire olcsón még sosem juthattunk lakáshitelhez

Jól indulhat 2017 annak, aki most vág bele a lakásprojektbe és hitelre is szüksége van, mivel soha ilyen alacsony szinten nem voltak még a forint alapú lakáshitel kamatok. 8 millió Ft kölcsön 20 évre átlagosan 45 ezer forintos havi terhet jelent, aki viszont hosszútávon kiszámítható konstrukciót keres, annak átlagosan havi 59 ezer forintot kell ezért fizetnie, derül ki a Bankmonitor cikkéből.

Megzuhant a kamatláb

A lakáshitelek irányadó kamatlába (a 3, 6, 12 havi BUBOR) 0,5% alá süllyedt az idei év elejére, így nem csoda, hogy ezzel párhuzamosan a rövid ideig fix kamatozású hitelek ára is tovább csökkent. Így ma már egy átlagos jövedelemmel rendelkező ügyfél is reálisan kaphat olyan lakáshitelt, amelynek Teljes Hiteldíj Mutatója nem éri el a 4%-ot.

Ezeknek a hiteleknek azonban jelentős a kamatkockázata, hiszen éven belül többször is változhat a törlesztőrészlete attól függően, hogyan alakulnak a továbbiakban a piaci kamatlábak. A következő példára is úgy érdemes tekintetni, hogy ezek csak az induló törlesztő-részletek, és legalább évente egyszer a mértéke emelkedni vagy csökkenni fog.

Meglátásunk szerint most éppen arra kell felkészülni, hogy a kamatok szépen lassan, de elindulnak felfelé, ami a havi részletekre is hatással lesz. Ráadásul, a bankoknak lehetőségük van arra is, hogy a kamatfelárat is megváltoztassák, erre viszont a fair banki törvény miatt nincs nagy mozgásterük.

Ennél már nem lesz olcsóbb

Mivel további jelentős kamatcsökkenésre már nem lehet számítani, a mostani időpont lehet a legjobb alkalom arra, hogy hosszú távra rögzítsük a hitel kamatát. A piaci kínálat is ezt tükrözi, ugyanis a bankok termékpalettáját áttekintve az látjuk, hogy több a hosszútávon kiszámítható lakáshitel ajánlat, mint a kockázatosabb, de olcsóbb.

A bankoknál 5 és 10 éves kamatperiódusú konstrukcióból van a legtöbb, így van miből válogatnia azoknak az érdeklődőknek, akik inkább megfizetik a biztonság árát. Jól láthatóan, ugyanazt a hitelt 44-46 ezer forint helyett 56-61 ezer forintért kapjuk meg, viszont cserébe kiszámíthatóbb lesz a hitelünk és 10 évre előre rögzítjük a kamatbázis változása ellen a hitelünket.

Márpedig a legnagyobb eltérést valószínűleg épp itt fogjuk találni. Megéri már most gondolni a jövőre, hiszen ha a várt kamatemelkedés bekövetkezik, akkor a reláció is megfordul, és épp az először drágább hitellel fogunk hosszú távon jól kijönni. A konklúzió, hogy a havi részletek mellett gondoljunk a hitel teljes visszafizetésének költségére, amit jó választással (hosszabb távon rögzített hitellel) csökkenhetünk.

További részletekhez kattintson ide: TőzsdeFórum

Ennyire olcsón még sosem juthattunk lakáshitelhez

Hírlevél megrendelése



Árfolyamok

Any data to show